Úgy látszik az öregedés velejárója, hogy nehezebben viseljük a betegségeket.
Törpe megkezdte az ovit és két nap után kidőlt, majd mi is sorba, ahogy illik. Első néhány nap nálam elment kis köhögéssel és nyafogással, de tegnap éjjel betett a kór. Valamikor hajnalban arra ébredtem, hogy piszkosul fázom és a fogaim úgy kocognak, mint amikor a Parkinson kóros kiveszi a fogsorát. Előkaptam a lázmérőt, fülbe betettem, majd csodálkoztam. 39.5.
Kellett egy kis idő, amíg összeszedtem magam annyira, hogy lemenjek gyógyszerért. Szépen leslattyogtam, majd benyeltem egy megváltás illúziójával kecsegtető paracetamolt. Arra nem emlékszem pontosan hogyan jöttem fel, mert a következő kép az volt, hogy sétálgatok és kerestem hova feküdjek le. Hitvesi ágyba nem akartam, mert család felkel, így maradt az üres gyerekszoba padlója. Csak feküdtem és azon gondolkoztam, hogy mi lesz a következő lépés, ha nem megy le. A nagy agytorna közben sikerült beszundítanom, de a párnás testem még így is kelletlenül fogadta a kicsit keménynek mondható szőnyeg borítású fát. A lázam idővel lement, mert következő eszmélésnél már csak 38 volt és reggelig elég jól kihúztam a földön, egy kötött kardigánnal a mellkasomon,a gyerek miniatűr peppa piges takarójával a lábamon, valamint a fejem alatt egy U alakú szoptatós párnával.
Viva la takonykór :)
No comments:
Post a Comment