Alapjáraton egész kis mosolygós vagyok a boltban, az utcán, a sarki hentesnél, a postán és szinte mindenhol, ahol azt megérdemlik. Vagyis alapból szociálisan optimistán közelítek meg mindenkit. Néha lehet ez kiül az arcomra, mert rendszeresen kihozom még a ködszürke angolokból is az aktuális családi dráma történetét. (Ez azért nagy szó, mert aki kicsit is ismeri a népet, az tisztában van vele, hogy két témájuk van. Roast beef receptje és az időjárás..
A mai jelenet főszereplője egy nagymama, 4-5 éves forma unoka (ő csak mellékszereplő) és két talicskára való csokoládé, ami csak akkor szúrt szemet, amikor nagymama felhívta rá a figyelmem.
Kérlekszépen, állunk a sorban. Várom, hogy sorra kerüljünk a kis hangyafasznyi mennyiségű vásárlásunkkal, amikor nagymama megszólal.
-Képzeld el, hogy mi történt a macskával...
Itt elgondolkoztam, hogy milyen macskát ábrázoló ruhanemű van rajtam illetve hogy került elő a macska. Talán a nadrágom szárán akadt Sanyi szőréből nem kevés, de az teljesen jól volt leplezve a kabát alatt. -Szóval a macska külön busszal jött, nehogy felismerjék.-
Értetlenül kikerekítettem a szemeimet és próbáltam a döbbenet után értelmes arcot vágni.
-Hát az történt a mi kis cicánkkal, hogy éppen csak megkaptuk, amikor elszökött. Szegény unokám napokig sírt utána és akkor egyszer csak jött egy telefon.
-A kórházból hívott valaki, hogy megtalálták a macskát. Az egyik alkalmazott épp a szennyes ágyneműket tette be egy mosógépbe, amiben a cica nyávogott. Na nem a mosógépben volt, hanem a lepedők között.
Az még 10 mérföldnél is messzebb van.. Nem értem én...
Szóval az a rendes dolgozó, kollégái segítségével vigyázott a cicára, majd vette a fáradtságot és elvitte egy állatorvoshoz megnézetni, hátha van benne chip. Persze, hogy tetettünk bele, ahogy megkaptuk, hisz egy macska könnyen elkóborolhat. Szóval az a rendes asszony felhívott, hogy az állatorvos a chip számának alapján beazonosította a cicát és mehetünk érte.
A családunk öröme leírhatatlan, ezért most viszek a kórházba a megmentőknek egy évre elegendő csokoládét.
Én csak mosolyogtam és jó volt, hallani, hogy vannak rendes emberek. Itt mindkét fél, a megtaláló és a hálás gazdi is. Örültem a happy endnek és örültem, hogy a nagyi megosztotta velem a törénetét, és ez alkalommal még annak is örültem, hogy a pénztáros egy alzheimeres reumás csiga lassúságával húzza le a csokoládékat.....
Ezt a szösszenetet dedikálom a 'minekazaszarchipcsakmegintegylehúzás'-os gazdáknak.
No comments:
Post a Comment